Roy és Szilvi története

Népszigeti Kutyasuli  Népszigeti Kutyaiskola

 
Roy története, avagy a Xanaxtól a Tükör módszerig
 
A történetemet osztom meg veletek, ami remélem, sokaknak tanulságul szolgál arra, hogy ha úgy gondoljuk valamit értünk, nagy tudásunk, tapasztalatunk van benne, mégis maradjunk nyitottak az újra, sorsfordító élmények várhatnak ránk.
 
RoyVelem így történt. Gyerekkoromtól kutyázom, már az első kutyámmal sok iskolában megfordultunk, az alap feladatok megtanításánál nem álltam meg, Atlas-al a képzés minden formájába belekóstoltunk, a nyomkövetés és az engedelmes munka volt a kedvencünk, ebből IPO1-es szintű munkát csináltunk.

Későbbi életem úgy alakult, hogy a párommal bullmasztiff tenyésztésbe fogtunk, de úgy gondoltam, ez a fajta nem kutyaiskolába való (hiszen nem kifejezetten munkafajta), és túl nagy elvárásunk sem volt a kutyáinkkal szemben. Amire a kiállításokon szükségünk volt azt otthoni körülmények között is meg tudtuk tanítani nekik, kulturáltan közlekedtek pórázon, a kiállításokon szokásos macera, - fogmutatás, herék számának ellenőrzése, percekig standard pózban ácsorgás – sosem okozott gondot. Egész Európát bejártuk velük, ahhoz, hogy a többnapos utazást bírják, a szállodákban ne okozzunk gondot, jól neveltnek kellett lenniük. Ahogy szaporodott kutyáink száma, arra vigyáznunk kellett, hogy a kanok ne legyenek együtt az udvaron, nem etettük együtt őket, igaz nem volt probléma, de megelőzés képpen esélyt sem adtunk rá. A sétáltatás kizárólag pórázon történt, eszünkbe sem jutott, hogy ezzel sok élménytől, ingertől fosztjuk meg a kutyáinkat.

A változást Roy megszületése hozta. Kölyökként sokat volt velem, imádtuk egymást, már 3 hónaposan a BNV-n kiállításon volt, izgultam is, hogy egy ilyen fiatal kutya, hogyan reagál a zárt csarnokra, a sok kutyára, hangzavarra, de úgy tűnt élvezte. 11 hónaposan a klubkiállításon Junior Best In Show-t nyert, végig jókedvű és magabiztos volt. A kiállítás után felgyorsultak az események, néhány hét alatt az eddig kiegyensúlyozott kutyám, hirtelen tartani kezdett az emberektől, érzékeny lett a zajokra. Elképzelni sem tudtam mi történt, gondoltam majd kinövi, hiszen épp a védőösztönös érés idején ez előfordulhat. Addig is jártunk a kiállításokra ahol hozzászokhat a nyüzsgő tömeghez, kellemes élmények érhetik. Ez a terv nem vált be, Roynál egyre erősödtek a félelmi reakciók. Bizonytalan volt, sőt az egyik kiállításon annyira tartott a bírótól, hogy a fogát sem hagyta megmutatni így szégyenszemre kijöttünk a körből. Nagyon elszomorított az eset, folyamatosan az motoszkált bennem, hogy meg kell tudjam mi az oka ennek, hiszen az élete első 11 hónapjában semmi jelét nem mutatta bizonytalanságnak, félelemnek. Sok hónap eltelt, már kezdtem feladni, de nem tudtam beletörődni, hogy lesz egy csodaszép kutyám, aki a kertben/kennelben fog élni.

RoyEgy kutyatenyésztőknek szervezett konferencián jártam, ahol előadást tartott Dr. Sátori Ágnes, aki arról számolt be, hogy súlyos viselkedési zavarokkal küzdő kutyákon is tudnak segíteni, egészséges, teljes életet élhetnek. Azonnal elkértem az elérhetőségét, rövid időn belül el is látogatott hozzánk, több órán át kérdezett Roy addigi életéről, egészen a születésétől kezdve. Ennek az áttekintésnek az eredménye lett, hogy 2 olyan, addig általam lényegtelennek gondolt esemény is történt Roy-al pont az ivarérési, érzékeny időszakban, ami befolyással volt a viselkedésére és ezek eredménye lett a kutya bizonytalan magatartása. Ez már fél siker, hiszen megvan a kiváltó ok. A kezelési javaslat gyógyszerezés volt (Xanax), amibe a párom nem egyezett bele, így sajnos nem változott semmi. Úgy éreztem nem tudok többet tenni, nagyon elszomorított a helyzet, hiszen nem ilyen életet szántam a kutyámnak, és akkoriban a kiállítások világa, a címek megszerzése is nagyon fontos volt számomra. Néhány hónap múlva hívott az Ági, hogy járt egy kutyasuliban, és úgy gondolja, az segíthetne Nekünk. Én sok kutyaiskolában jártam, a nagy nevektől tanultam, úgy gondoltam ismerem a kutyaiskolák működését, a módszert, amivel dolgoznak, biztos voltam benne, hogy attól nem változik a kutyám viselkedése. Néhány hónapig teljesen elutasítottam az ötletet, de rossz érzés volt azzal szembesülni nap mint nap, hogy a kedvenc kutyámnak komoly gondjai vannak az életben.

Sokáig győzködtem magam, hogy ez a suli messze van, a város másik végére nem fogok átautózni, hétvégén általában kiállításon vagyok, így nem tudok lejárni, és teljesen elutasítottam azt, hogy ezért, nekem hajnalban kelljen kelnem, hiszen indulás előtt el kellet látnom a többi kutyát, akik addigra már 10-en voltak.
Végül a kutyám szeretete győzött, utána néztem az iskolának, és beiratkoztam. Majd az első hétvégén nem vettünk részt, mert kiállításra kellett mennünk. Ma már tudom, hogy a legfontosabb, legizgalmasabb dolgot hagytuk ki, az első napot. Hét közben elmentünk egy pótfoglalkozásra, ahol kiderült, itt póráz nélkül tanulnak a kutyák. A következő szombaton kutya nélküli foglalkozás volt, egy előadást hallgathattunk meg az iskolavezetőtől, Korom Gábortól és egy bemutatót láthattunk az oktatóktól, mi mindenre képesek a kutyáik. Most is minden kutya szabadon volt, ami nagyon tetszett. Az előadás után kérdezgetni lehetett a Gábortól, amíg vártam a soromra, behoztam az addig kocsiban várakozó Roy-t, mert milyen hülyeség az, hogy egy kutyaiskolára kutya nélkül kellene jönni. Gondoltam, ha itt az a divat, hogy ide póráz nélkül járnak a kutyák, akkor most sem kell és elengedtem. Abban a pillanatban nekiugrott az argentin dognak, Pákónak. A verekedő kutyákat Gábor választotta szét, és Royt nagyon megbüntette, kizavarta a pályáról. Hát bemutatkoztunk, a bizonytalan kiskutyám úgy döntött Ő harap előbb, hogy lépéselőnyben legyen, nem várja meg mit lép a másik kutya, ha a legveszélyesebbnek tűnő argentin dogot lenyomja Ő lesz itt a király. Tévedett. Hiszen ezen az iskolán a nagy szabadsággal együtt jár, hogy semmilyen agressziót sem engednek meg.
A következő 2 hétben Roy minden alkalommal úgy szeretett volna a ranglétrán feljebb kerülni, hogy megtámadott 1-1 kutyát. Ezt eleinte a kiképzők kezelték, később az én kezembe adták az irányítást, nekem kellett arra figyelnem, hogy Roy ne támadjon meg senkit. Ez nehéz feladat volt, minden idegszálammal koncentrálnom kellett, hogy a verekedés előtti apró jeleket észrevegyem, és már ekkor rászóljak. Ezzel párhuzamosan bevezettem az előadáson hallott szabályokat, így próbálva átvenni, megerősíteni a falkavezérségemet, hogy Roy is érezze, vagyok olyan következetes, erős főnök, akire rábízhatja az életét, nem kell aggódnia, verekedéssel megerősíteni a pozícióját, én oldom meg a konfliktus helyzeteket, ezek nem az ő vállát nyomják.

RoyA klikkeres tanulás során, rengeteg sikerélmény érte, hiszen gondolkodnia kellett, Neki kellett kitalálnia a megoldásokat, így ezzel is magabiztosabbá vált.
A nyári szünet után belevetettük magunkat a klubéletbe, reggelente őrző-védő foglakozásokra jártunk, ennek eredményeként erősödött a magabiztossága, és a kézbentarthatósága.
Az iskolán megalakult az Alfa munkacsoport, melynek Mi is tagjai lettünk, közös célként az engedelmes 7-es vizsgát tűztük ki célként, igaz elképzelni sem tudtam, hogyan jutok el oda egy bullmasztiffal. A csoport tagjainak, akik az iskola top kiképzői voltak, rengeteget köszönhetek, kutattuk a módszereket, technikákat, melyik kutyának mi válik be és miért. Szakmailag egy nagyon pezsgő időszak volt, Roy-al sikeresen letettük a K99 vizsgarendszerben az engedelmes 3-as, majd 5-ös vizsgát (ez IPO1-es szintnek felel meg), ezzel bebizonyítottuk, hogy a hagyományos módszerrel dolgozó kiképzők véleményével ellentétben, a bullmasztiff nem konok, nem makacs, nem nehezen tanítható, nem önfejű, nem lusta, nem akaratos. Egyszerűen a pozitív megerősítésre épülő klikkeres tanítás nem korlátozódik bizonyos fajtákra, nincs életkorbeli megkötés, hiszen Roy is bőven elmúlt 2 éves mikor elkezdtük az új életet. J
Az Alfa csoportban a többi kutya sem a hagyományos munka vonalat képviselte. Együtt dolgoztunk Pákóval az argentin doggal, a kanári szigeteki kutyával, Goldbival, Argosszal és Kobolddal az angol staffordshire bullterrierekkel, Fantomasszal a bullmasztiffal, és a szálkás szőrű magyar vizslával, Zsivánnyal.

Eljutottam oda, hogy a kutyámmal póráz nélkül sétálhattam bárhol, beengedhettem bármilyen kutyaközösségbe, és biztos voltam benne, hogy nem provokál/kezdeményez balhét, megértette, hogy én irányítok, nem neki kell eldönteni, hogy a szembe jövő kutya/ember veszélyes-e ránk. Ezek a döntések már az én vállamat nyomták, Ő hatalmas tehertől szabadult meg. Megtalálta a helyét a rangsorban, nem volt szüksége rá, hogy verekedéssel, más kutya ledominálásával időről-időre bizonygassa, hogy Ő bizony erős, „tökös” kutya.

Elsősorban nekem kellett rengeteget tanulnom és változnom, sokszor fájó volt a szembesülés, hogy a problémák gyökere az én viselkedésemből adódik, de leírhatatlan az élmény, amit ez a folyamat adott. Ami látható és kézzelfogható az egy kiegyensúlyozott, boldog kutya, azaz kutyák, hiszen otthon minden négylábú innentől a Tükör szemlélet alapján cseperedett, így már nem okozott gondot 6-8 kutyával egyedül sétálni menni, együtt etetni őket, a kanokat is összeengedni. Gyökeresen megváltozott az életem, a kutyáim élete, ezért elmondhatatlanul hálás vagyok a Népszigeti kutyaiskola valamennyi oktatójának, akiket ma már kollégámnak tudhatok, hiszen megfertőztek, így én is arra tettem fel az életem, hogy minél több ember átélhesse ezt a katartikus élményt.
 
Gazda: Báti Szilvia
Kutya: Roy, Bullmasztif kan