Az otthoni környezet kialakítása

Az otthoni környezet kialakítása

Az alomban a biztonságot az anya jelentette, az elválasztás után ezt a feladatot a gazda veszi át, azonban semmiképpen sem túljátszva a szerepet. E kihívásra ösztönösen kell reagálnunk, aki pedig bizonytalan a dolgát illetően, az látogasson el többször az alomhoz és figyelje meg az anya viselkedését.
A helyesen tartott kiskutyát, az addigi legnagyobb stressz-hatás az elválasztáskor éri. Elkerülni a jól ismert biztonságos otthontól, a testvérektől, de kiváltképp az anyától… Már bölcs elődeink is rájöttek, hogy ezt az állapotot - mindkét lény gyarapodására - felhasználhatják. Ilyenkor engedni kell, hogy a kölyök felvegye velünk a kapcsolatot és "odataláljon" hozzánk. Mi kell legyünk a biztos pont, s tőlünk kiindulva kell felfedezze az apró jövevény új otthonát. Nagyon jól működik ez, ha a gazda teremtett elegendő időt a kölyök fogadására. Ilyenkor félrevonulunk a világ zajlásától, s kikeressük azt a helyet, ahol magunk és a kutya is nyugalomban ellehetünk.
A fogadási szertartás akár több napig is eltarthat. Ez függhet a kutya adottságaitól, illetve a gazda ambícióitól, rátermettségétől. Nem tanácsos az első napokban szeretetünkkel "nyakon önteni" a ház új lakóját, várjuk meg, amíg ezt ő provokálja, kéri tőlünk. Mikor pedig kinyílik a "csipája", már minden megy a maga útján. Fontos tehát, hogy az első időszakban ne legyünk türelmetlenek és szánjuk időt arra, hogy ő fedezhesse fel új otthonát. Sok későbbi kellemetlenséget, problémát előzhetünk meg ily módon.
Az első időszakot követően, általában úgy a második-harmadik naptól kezdve, következhet az együttélés szabályainak rögzítése. A családnak konszenzussal kell kialakítani a kölyökkutya életterét, rögzíteni a határokat. Semmiképpen nem tanácsos túl szigorú házirendet bevezetni már az elején. A kutya és a család hasznára is válik, ha engedjük belefolyni még akár intimebb dolgainkba is. Azért van erre szükség, hogy a normális szocializációt elősegítsük, a kölyök megismerhesse az emberi közösség szabályit. Az élet minden pillanatában kommunikálunk a világgal, ha ez általában nem is tudatos tevékenység. Egészen máshogy tud viszonyulni gazdájához a kutya, ha annak bizonyos jelzéseit megérti, másokat pedig megtanul figyelmen kívül hagyni.
A végleges élettér kijelölésével ráérünk a kutya körülbelül félesztendős koráig, az azt megelőző szakaszt nevezzük el beilleszkedési időszakasznak. Ebben a szakaszban ismerkedik meg a kölyök a legtöbb új ingerrel - ez folyamatosan csökkenő tendenciával megmarad élete végéig -, az ismeretlen, új dolgokhoz való viszonyulása ekkor alakul ki. Ilyenkor még egy egyszerű szellő is izgalmakat hordoz számára, nem beszélve a család életével járó új hangok, fények, szagok feltűnéséről.

Szerencsés, ha a kutya megismeri gazdái viselkedését, bizonyos ingerekre adott reakcióit, mert természeténél fogva abból sokat tanul. Nézzük a visszatérő példát: a panellakások hangszigetelése, finoman szólva, hagy némi kívánni valót maga után. Az ott élő emberek már megszokták az ezzel járó kellemetlenségeket, de azért akadnak kirívó esetek is, ilyen például a falfúrás. A kutya értelmet e dolog mögé nem vetíthet, egyet tehet, elfogadja, majd kirekeszti az éktelen ricsajt. Ebben pedig saját gazdája lehet leginkább segítségére, aki viselkedésével mutatja, hogy nincs ok aggodalomra. Jobbára pedig ez akkor következhet be, ha szorosan mellettünk, velünk él.
Ne ódzkodjunk attól, hogy a kölyöknek túl sokat szabad, ebben az időszakban, ezzel nincsen semmi probléma. Sokan attól tartanak, hogy a kutya a fejükre nő, tévedés, az nem emiatt van. Amikor a kiskutya új gazdához kerül az esetek 99%-ban az ember megkapja tőle - vagy talán a kiskutya megelőlegezi - azt a bizalmat ami egy vezérnek jár. Azonban az ezt követő - sokszor egészen rövid - időszakban ezt eljátsszuk. A féltés, a kényeztetés, az ajnározás, de leginkább következetlen viselkedésünk ennek az oka.
Az első sétáltatások során az apró négylábút lerázni sem tudjuk magunkról, állandóan lábunk körül keres biztonságot. Később azonban, ahogy magabiztosabbá kezd válni már egyre messzebb elcsatangol. A gazda ekkor igen helytelenül, megy utána és igyekszik megóvni a csöppséget a veszélyes helyzetektől. Egyfelől ez megelőzhető lett volna ha korábban folyamatos elhagyással / távolodással, elbújással / kiépítette volna kutyában a tartást attól hogy elveszhet, ilyen módon elég lenne sarkon fordulnia és ebe hűségesen követné. Másfelől pedig ilyenkor - sajnos teljesen tudattalanul - a kutya felé azt kommunikálja, hogy ő az (vagyis a gazda) aki fél attól, hogy a másik elvész. Mondani sem kellene, nincs olyan vezér aki aggódva rohangálna a falka elcsatangolt tagjai után!
Ha látó szemmel kezdjük figyelni a parkokban kutyát sétáltató gazdákat, magunk is szemtanúi lehetünk annak miként játsszák el az emberek tekintélyüket kutyáik előtt, továbbá az is kiviláglik mennyire nem vagyunk tisztában azzal milyen fals módon kommunikálunk.

Az első hat hónapban nyugodtan felállíthatunk a később kívánatosnál enyhébb szabályokat, csak az a lényeg, hogy azokat be tudjuk tartani és azokhoz következetesen ragaszkodjunk. A legfőbb feladatunk, hogy hat hónapos koráig kutyánkkal a lehető legtöbb dolgot megismertessük.

Korom Gábor