A találkozás körülményei
A találkozás körülményei

Akkortájt, amikor az ember kapcsolatot teremtett a kutyával, még korántsem az a pökhendi, "világ ura" volt, mint manapság, mindennap küzdenie kellett létéért, és ha hibázott, sokszor az életével fizetett. Intellektusa révén azonban megkezdődött a kiemelkedése az állatok ösztönvezérelt világából. A szociálisan fejlett, eszközhasználó egyre hatékonyabb lett a vadászatok során, és szükségleteit is mind könnyebben kielégítette.

Az életével együtt járó maradékok, hulladékok odavonzották az állatokat, így kutyáink vadon élő őseit is, akik a kidobott csontokban és más hulladékokban számukra értékes és könnyű prédát találtak. Bár biztos, hogy a két lény első kontaktusa nem volt zökkenőmentes és áldozatai is voltak, a kétlábú és négylábú ősök lassan megtanultak egymás mellett élni. Eleinte kerülték a veszélyes helyzeteket és figyeltek, hogy ne keveredjenek egymás érzékeny területeire. Már a kezdetektől a felsőbbrendű kétlábú dominált, azonban a kutya-ősök is okozhattak számukra kellemetlenséget, mint ahogy arra még napjainkban is van példa, akár a még létező vad kutyák, akár a nyomortelepek környékén élő alkalmi falkák és az ember találkozásakor.
A kutyák eleinte még csak saját érdekeiket védték, ennek azonban már az ember számára is akadt haszna: viselkedésükkel előre jelezték a veszélyt, jelenlétükkel távol tartották az esetleges betolakodókat. Az ember felismerte a kutyával való kapcsolat előnyeit, így nőtt meg a kutya becsülete és lett, immár az ember érdeke is az együttélés.
Egyre több jutott a kutyáknak, sőt sokszor már az is előfordult, hogy a szükséges zsákmány mennyiségébe az ő igényeiket is beleszámolták. Később az őseb már elkísérte patrónusát a portyákra, és kiismerve annak viselkedését, szándékait, maga is segítségére volt a vadászatban, fejlettebb érzékszervei könnyebbé tették a zsákmány megtalálását, a hajszát, sőt bizonyos vészhelyzetek elhárítását is.
Tudjuk, hogy milyen nagyra tartja napjainkban egy vadász a vizsláját, így könnyen képet kaphatunk arról, miként tett szert nagy megbecsülésre a kutya természetben élő őseinknél. Innen már gyorsan vezetett az út a további fejleményekhez. A kutya falkarendjében az ember, a "domináns egyed" fokozatosan átvette a vezér szerepét és ezzel az eb bekerült a közvetlen emberi élettérbe. Ez egy rendkívül fontos pillanat a két lény együttélésében, melynek több vetülete is van.
Az első, a már imént is említett falkarend, a hierarchia átrendeződése, azaz az ember lett a kutya vezére, mely a legjelentősebb elem az ember és kutya viszonyában.
A második a tudatos szelekció, a leginkább alkalmazkodó egyedek kiválasztása. Ez azért vált szükségszerűvé, mert az ember, immár szorosan együtt élve a kutyával, nem engedhette meg, hogy a számára veszélyt jelentő példányok is bekerülhessenek belső köreibe. Ezek leginkább a domináló, azaz vezér szerepre törő példányok voltak. Az ő kizárásuk a szaporodásból nagy szerepet játszott a hosszútávon kitűnően alakuló kapcsolat elmélyedésében.
A harmadik vetület a napjainkban leginkább érzékelhető hatás, a kutya erényeinek kihasználása, az eltérő szempontok szerinti tagozódás. A kutya különböző használati értékei az idők folyamán egyre inkább elkülönültek: némely ebek a vadászatokra kísérték gazdájukat, mások az otthont, az új falkát védték, megint mások pedig az ember által befogott, majd tenyésztett haszonállatokra felügyeltek.
Hosszú múltra tekint vissza a kutya és az ember kapcsolata, melyet az érdekek találkozása, a kölcsönös segítség indított el. Az idők folyamán ez a kapcsolat sokat változott, de alapjai megmaradtak. És hogy miért a kutya az egyetlen állat, amely önszántából az ember mellé szegődött, arra talán sose kapunk választ...
Korom Gábor